Megnyitották az országos szakmai tanulmányi versenyt a Gregusban

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email
Megnyitották az országos szakmai tanulmányi versenyt a Gregusban

A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola ad otthont az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjének.

Az április 8-11.-ig tartó verseny a mezőgazdasági technikus, valamint az állattenyésztő és állategészségügyi technikus szakon tanuló diákok között kerül megrendezésre.

Nagy Zsuzsanna, a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola vezetője lapunknak elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi intézmény a verseny gyakorlati és szóbeli megmérettetési részének ad otthont, az írásbeli részre ugyanis már az év elején, Gödöllőn sort kerítettek. Ami akkor egy fajta szűrőként szolgált alapul a továbbjutáshoz, a szakmai versenyen résztvevői között.

Ennek köszönhetően a mezőgazdasági technikusok tizenöten, míg az állattenyésző és állategészségügyi technikusok közül nyolcan jutottak be a döntőbe.

A versenybe jutott tanulók az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek. Köztük Vác, Debrecen, Tata, Győr és természetes hódmezővásárhelyi nebulót is találunk a versenybe szállók között.

„Kedden a gyakorlati, majd szerdán a szóbeli versenyre kerül sor. Az ott született eredményeket pedig egy szakmai bizottság értékeli. Külön öröm a számunkra, hogy a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola négy, mezőgazdasági technikus szakon tanuló diákjai is részt vesz a megmérettetésen” – osztotta meg Nagy Zsuzsanna.

Elmesélte azt is, hogy a diákoknak és koordinátoraiknak is módjukban áll majd a szerdai napot követően megtekinteni a város nevezetességeit és látványosságait. Emellett pedig azt reméli, hogy tudást, tapasztalatot cserélnek majd és barátságokat kötnek egymás között a fiatalok.

Az eseményt Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke nyitotta meg.

„Azt gondolom, hogy ma a diákok, akik az ország legjobbjaiként jutottak tovább a verseny döntőjébe, és azok a cégek, akik támogatták azt, hogy eme rendezvény ilyen színvonalon létrejöjjön, nyertesek. Az Agrárium Magyarország egyik legfontosabb nemzetgazdasági ágában ugyanis jelen vannak elődeink és hagyományaink, valamint azok tisztelete is. Emellett pedig a gazdasági kérdésekre való tekintettel jelen kell, hogy legyen a modernizáció és a folyamatos szakmai megújulás is” – hangsúlyozta Szél István.

Az elnök a megnyitó beszédében kiemelte, a fiatal szakembereknek fel kell készülniük a precíziós növénytermesztésre és állattenyésztésre, valamint az ezekben rejlő kihívásokra.

Majd hangsúlyozta, úgy véli, a versenyben levő diákok egy jó úton járnak afelé, hogy mindezt el is sajátítsák. Végül sok sikert és eredményes munkát kívánt a döntősöknek.

forrás: http://www.promenad.hu – 2019. 04. 08.
fotó: Gémes Sándor

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email