Interjú a GINOP 6.2.3 program megvalósításáról a Gregusban

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalban 2017. május 3-án tartott konferenciával indult el a GINOP-6.2.3 azonosító számú és a „A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése” nevű program. A mezőgazdasági szakmákat oktató intézmények nem önállóan, hanem konzorciumba tömörülve tudtak a programba belépni. A Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium iskola vezette konzorcium tagja lett. A konzorcium 14 iskolával alakult meg, magában foglalt az összes Csongrád-Csanád megyei mezőgazdasági profilú intézményt. A program a GINOP-6.2.3-17-2017-000022 azonosító számot és a „A szakképző intézmények átfogó megújítása az alapkészségek fejlesztése és a lemorzsolódás csökkentése érdekében” nevet kapta.

A fő cél a tanulói lemorzsolódás csökkentése, amely számos probléma forrása a közoktatásban és szakmai képzésben is. A projekt megvalósításának kiemelt területei, a módszertani fejlesztések és együttműködések fejlesztése; az intézményfejlesztés; valamint az informatikai fejlesztések és eszközbeszerzési tevékenységek.

A megvalósítás a megfelelő előkészítést követően, a 2018/19 és a 2019/20-as tanévekre esett. Az intézmény oktatói számos akkreditált továbbképzésen vettek részt. A konzorciumban részt vevő intézmények között jó partneri kapcsolat alakult ki. A Gregus informatikai eszközfejlesztés keretében hálózati elérési pontokra, szerverre, táblagépekre, notebookra és asztali számítógépekre pályázott sikeresen. Két tantermet sikerült korszerű hardver eszközökkel felszerelni és az intézmény hálózati eszközparkja is fejlődött. A tanulói tevékenységek közül a tehetséggondozás és a mentorálási feladatok voltak a kiemelkedők. A tanulók fejlődéséről a szakmai kompetenciaméréseken lehetett információt szerezni, amelyet az NSZFH szervezett. A pandémiás helyzet nehezítette a programok megvalósítását, a szakmai kirándulás programot nem sikerült még megvalósítani. Az iskola minden iskolai nyílt napján beszámolt az érdeklődőknek a programról és annak előnyeiről, természetesen ezek az események sajtónyilvánosak. A program zárására a pandémiás helyzet okozta többszöri halasztás miatt, még nem került sor.

Borsi István

szakmai koordinátor

Kelt: Hódmezővásárhely, 2021. március 01.

 

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email