A jövő mezőgazdászait várták a Gregus nyílt napjára

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email
A jövő mezőgazdászait várták a Gregus nyílt napjára

A hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola a hagyományaihoz híven tette interaktívvá tette a mai nyílt napját.

Az általános iskolai tanulmányaikat befejezőknek nyújtott ízelítőt képzéseiről a mezőgazdasági szakokat kínáló intézmény.

Az esemény részleteiről Nagy Zsuzsanna, a Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola vezetője tájékoztatta lapunkat.

– A nyílt nap célja, hogy ismertessük intézményünk képzéseit a pályaválasztás előtt állóknak, azaz a hetedik és leginkább a nyolcadik osztályos diákoknak. Az Agrárminisztérium fenntartásához tartozva rendszerint agrárszakmákat hirdetünk. Mindegyik végzettség sikeres érettségit követel. Ezt követően pedig lehetőséget nyitunk továbbtanulás céljából az OKJ-s képzéseken további tudás elsajátítására – kezdte Nagy Zsuzsanna.

A jövő mezőgazdászait várták a Gregus nyílt napjára

Az utóbbi években a Gregus legkeresettebb képzései az állattenyésztő és állategészségügyi technikus szakirányok, valamint a mezőgazdasági gépész képzések voltak. Mivel ezek hiányszakmáknak tekinthetőek, így nem csak a diákok, hanem a cégek is egyaránt keresik az adott szakirányokon végzett szakembereket.

– Azzal, hogy a nyílt napot interaktívvá tettük, azt is szerettük volna megmutatni, hogy a mezőgazdaság mekkora és milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. A már itt tanuló diákok és régóta itt dolgozó pedagógusok egyaránt tájékoztatták a fiatalokat arról, hogy mi várható, melyik képzés mit nyújt igazán. Egy közös tájékoztatásra is sor került, ahol a szülőket is bevontunk az információszolgáltatásokba – tájékoztatott a vezető.

Kiemelte, agy öröm a számukra az, ha olyan diák választja intézményüket és ezáltal az oktatási rendszerüket és képzéseiket, akinek már van egy fajta indíttatása a kiválasztott szakirány felé. Legyen ez családi, vagy csak szimplán a növények és az állatok iránti szeretetből fakadó.

Nos, Gyenge László nyolcadik osztály tanuló pont egy ilyen indíttatásnak köszönhetően látogatott el a makói Szent István Általános Iskolából a nyílt napra.

– A hódmezővásárhelyi intézmény kínálata ígéretesnek bizonyul, ennek okáért döntöttünk hát úgy édesanyámmal, hogy ellátogatunk ide. Édesapám és ezáltal az egész családunk tulajdonképpen mezőgazdasággal foglalkozik, ezért szeretném én is elsajátítani és megtanulni az agrárszakma csínját-bínját – tudtuk meg a diáktól.

László még elmondta, hogy a mezőgazdasági technikusi szakirány érdekli leginkább, odahaza pedig már most előszeretettel segít édesapjának a földeken, és az állatokat is szívesen gondozza.

forrás: http://www.promenad.hu – 2018. 12. 05. – Pósa Tamara

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email